Van az úgy, ha az ember nagyon akar valamit, akkor ez a hatalmas akarás szinte már megakadályozza abban, hogy sikerüljön. Amikor kimegyek az erdőbe és szépen beállított fényképezőgéppel a kezemben osonok vadra lesve, akkor általában még a verebek is elkerülnek. Ha már lazán lóbálom és a kutyámat is elengedem, hadd szaladgáljon, már úgyse lesz "kapás", akkor hirtelen őzek tűnnek fel vagy vaddisznó csörtet át előttem.
Így volt ez ezen a hétvégén is. Tegnap, már hazafelé menet Sznupit elengedtem az erdő szélén, mert megérdemelte a szabadságot, amiért kb. két órát cserkelt csendben velem, türelmesen várt, ha megálltam, figyelt és szimatolt észrevétlenül. Éppen csak elszelelt és arra gondoltam, azért sikerült egy csuszkát megörökítenem, ne legyek telhetetlen, amikor bal oldalamon, egészen közel egy pihenő őz sutát pillantottam meg. Nem is hittem a szememnek, átsuhant az agyamon, talán meglőtték vagy miért nem fut el....Szerencsére kutyám annyira megrészegedett a régen várt szabadságtól, hogy lassítás nélkül robogott el mellette, így volt kb. két percem, hogy megörökítsem a napon pihenő őzet.
Nyugodtan hunyorgott a Nap felé és annyira szép látvány volt, szavakkal nehéz leírni. Már annyiszor elképzeltem, hogy egyszer találok egy kis völgyben vagy dombtetőn pihenő őzeket....de ez csak egy homályos vágyálom volt, nem is hittem igazán, hogy lesz ilyen. És most ott feküdt, nézett rám, szemében nem volt félelem. Barnásvörös testét a napfényben melengette, a tavaszi szellő lágyan simogatta, összekötött minket a csend, az erdő nyugalma és a régen várt tavasz....
Ma pedig vaddisznókkal futottam össze, bár csak egyetlenegy felvételt tudtam készíteni, az élmény hatalmas volt. Hallottam a csörtetést, azt is gondoltam, hogy vaddisznó, mert nagyon nehéznek tűnt az állat, de azt azért nem hittem, hogy ennyien lesznek. A lefotózott alany után még egy hatalmas példány jött, de köztük rengeteg kismalac, szép sorban szaladtak, csendesen, fegyelmezetten, már tudták, hogyan kell az erdőben anyuval közlekedni. Anyu mély röffentésekkel és horkantásokkal adta tudtomra, hogy húzzak el mielőbb, amit meg is tettem. Nem akartam zavarni őket, az erdő az ő élőhelyük, én csak vendég vagyok, tudok illően viselkedni. :D
És majdnem elfelejtettem a csuszkát, hiszen ő ilyen olyan kedves! Fel- és le tud szaladgálni a fák törzsén, szép a hangja is, igazi színfoltja az erdőnek. Végre pózolt nekem egyet, olyan igazi csuszkásat....
És ha már tavasz...néhány hóvirágot hadd mutassak! Ahogy a kis harangjukat szerényen lógatják, ingatják fejecskéjüket a szélben és ahogy mi emberek tudunk ennek örülni, az határtalanul örömteli. Benne van a hideg tél temetése, a tavasz ünneplése, az élet igenlése. A tavaszt mindenki szereti, a tavasz maga a csoda és minden évben - amíg a sorsunk engedi - át akarjuk élni teljes szívvel és lélekkel a természet megújulását, a föld mámorító illatát, a virágba boruló fák gyönyörűségét, a kis mezei virágok, zümmögő kis lények, lepkék örömtáncát. A tavasz maga a szerelem, egy tudatmódosító öröm, éld át teljes testtel és lélekkel, ezek az igazi dolgok, együtt rezegni a természettel, átélni a pillanatokat, ezekért érdemes élni.
