A szerelemről....

….Egyszer csak valami megváltozik benned....még nem tudod mi, de valami hirtelen nem jó. Valami hiányzik....valami nagyon igazi....valami érzés, amitől ember vagy. Érzelem, odaadás, feloldódás, valami, ami sodor és nem kell az értelmeddel az uralmad alatt tartani, csak annyira természetes, mint amikor levegőt veszel. Átjár, feltölt, boldoggá tesz. Valami, ami nem valami, hanem valaki...aki beköltözik először az agyadba, aztán megzavarja az összes gondolatodat, az összes cselekvésedet, akitől kicsit megváltozol, kicsit más leszel, kicsit lebegsz...kicsit meghalsz. Felerősödik minden, intenzív, földön túli érzés ez, nem akarsz lejönni róla soha többet. Nem érted, hogy élhettél eddig a földön járva....vegetálva. Ezer fokon égsz. Mardos és tép, fáj, annyira fáj, hogy mosolyogsz tőle, akarod. Sírsz és nevetsz egyszerre, nem tudsz enni, nem tudsz hétköznapi dolgokban elmerülni, csak a lebegés marad. Rossz. És mégis kell. Tudatmódosítás a hétköznapokon. Ami nem langyos, hanem forró, ami húz és taszít egyszerre, húz, mert jó, mert nagyon jó....és taszít, mert tudod, hogy már érezted és csalódtál, visszaestél a földre és megjártad a poklot is....tudod, de gyenge vagy....annyira fáj, annyira jó és annyira kell! Csak így érdemes élni, minden más kevés és nem elég....